Sándor György - Örömkönny(v)eim - Előadás

Premiéra:18. február 2019
Dĺžka:90 minút

Sándor György humoralista Komáromban!

Örkény István az első kiadású egypercesét így dedikálta részére: „Sándor Györgynek, a

fiatal humoristának, közeli rokona”. Friss Róbert a Népszabadság 2008. április 10-i

számában ezt írja: „ A Kádár-rendszer két hatalmas, mert besorolhatatlan zsenit adott a

magyar kultúrának: Hofi Gézát, és Sándor Györgyöt. A nemzet művésze, Jászai Mari-

díjas, legalább 15 könyvet, és legalább ugyanannyi televízió és rádiós műsort fémjelez a

neve. Igen, ő az, Sándor György, a humoralista.

A stand up műfajának csillagai még meg sem születtek, ő már kitalálta, művelte és tovább

lépett. Felül nem, csak alulmúlható, amit alkotott, sőt, amit alkot. 81 évesen hihetetlen

frissességgel, műveltséggel, kíváncsisággal kutatja, ki tud, akár csak egy pillanatra is

partnerévé válni a humorban, melyben ő nem ismer tréfát.

Sándor György, Örömkönny(v)eim című műsorával 2019. Február 18-án látható lesz

Komáromban, a Tatra Moziban, este 19,00 órai kezdettel.

Jöjjenek, csodálják, szórakozzanak jól!

Dĺžka: 90 min

Dátum lokálnej premiéry: 18. február 2019
Dátum svetovej premiéry: 18. február 2019

Nájdi svoj film